„Borosos” siker az 55. Kazinczy-verseny Kárpát-medencei döntőjén

A Szép magyar beszéd verseny megyei fordulójáról a HSZC Szentesi Boros Sámuel Technikumából két diák jutott az országos döntőbe. Az 55. Kazinczy-verseny Kárpát-medencei döntőjét április 16-án, pénteken rendezték meg, a járványhelyzet miatt, online formában, ami más típusú kihívás elé állította a versenyzőket és a felkészítő tanáraikat is. A bíráló bizottság egyik tagját, Korzenszky Richárd atyát, idézve: „a semmibe kellett beszélni”, és így nehezebb volt a versenyzőknek megmutatni személyiségüket is.

A szabadon választott szövegeket előre fel lehetett venni és elküldeni a bíráló bizottságnak, míg a kötelező szöveget, egy rövid ismerkedés után, azonnal fel kellett venni. Így sokat számított, hogy a versenyző milyen gyorsan tudja megérteni, és értőn tolmácsolni az olvasottakat. A kötelező szöveg: Nyiri Péter: A megcselekedett nyelv című írása volt, mely szépen kifejezi az anyanyelv fontosságát, annak szépen történő tolmácsolását, a szavak válogatásának, erejének fontosságát: „Minden embernek van egy nyelvtarisznyája: a beszédképessége. Kincseket rejt e tarisznya, szavakat, melyekkel önmagadat és a világot formálod. De e tarisznyát neked magadnak kell megtöltened.”

Ezen a rangos megmérettetésen, a Kazinczy-verseny Kárpát-medencei döntőjén, iskolánk tanulója: Gyarmati Lehel 11.c osztályos tanuló elnyerte az Anyanyelvápolók Szövetségének díját, melyet kategóriájában összesen 8 versenyzőnek adták meg. Felkészítője: Bánszki Zsuzsanna tanárnő.

Reméljük, jövőre már a személyes találkozások is lehetségessé válnak, az emberi létünk alapját képező 5 érzékes kommunikáció, amivel újabb tapasztalatokkal, ismeretségekkel gazdagodhatunk Győrben az 56. versenyen.

Gratulálunk a versenyzőnek és felkészítő tanárának!

„Borosos” siker az 55. Kazinczy-verseny Kárpát-medencei döntőjén
Visszahívást kérek
close slider

Kapcsolat







captcha


Skip to content